Ó, mily kimondhatatlan kár

1. Ó, mily kimondhatatlan kár,
Amely bennünket ére!
Mikor Isten hasonlatát,
Első szüleink vétke
Miatt mi is elvesztettük,
S vissza már nem szerezhettük,
Így ránk szakadt az átok!

2. Az embert szentnek alkotád,
És mindenestől jónak;
Tisztának érezvén magát,
Nem félt, csak élt az Úrnak;
Meg volt benne minden erény,
A szívében élő remény,
Lelkében édes béke.

3. A kígyó megcsalta eszét,
Azzal, hogy jobban élhet,
Érezve a gyümölcs ízét
Magasabb fokra léphet;
Egyenrangú lehet Veled,
Mérhetetlen szabad lehet,
És dicsőségben élhet.

4. Az ördögnek hittek inkább,
Akit még nem ismertek;
Intésedre nem figyelve,
Mindketten bűnbe estek.
Meg lett az engedetlenség,
Mi tiltott volt, rögtön tették,
Büntetéstől nem féltek..

5. Megtörtént a bűnbeesés,
Értelmük elsötétült;
Ott állt a szív, ott az egész
- Akarat - élet nélkül.
Megjött a bűn, halál, nyomor,
Ezerféle ínség, nyomon,
Meglepték a lázadót.

6. E nyomort öröklik tovább,
Később az unokák is;
Milyen baj érte a törzsfát,
Olyanná lett az ág is.
Nagy átok követte a bűnt;
A szép, a jó mindjárt eltűnt,
Ezt tette kígyó mérge.

Home


Next song