Ó, mily kimondhatatlan kár

1. Ó, mily kimondhatatlan kár, Amely bennünket ére! Mikor Isten hasonlatát, Első szüleink vétke Miatt mi is elvesztettük, S vissza már nem szerezhettük, Így ránk szakadt az átok!

2. Az embert szentnek alkotád, És mindenestől jónak; Tisztának érezvén magát, Nem félt, csak élt az Úrnak; Meg volt benne minden erény, A szívében élő remény, Lelkében édes béke.

3. A kígyó megcsalta eszét, Azzal, hogy jobban élhet, Érezve a gyümölcs ízét Magasabb fokra léphet; Egyenrangú lehet Veled, Mérhetetlen szabad lehet, És dicsőségben élhet.

4. Az ördögnek hittek inkább, Akit még nem ismertek; Intésedre nem figyelve, Mindketten bűnbe estek. Meg lett az engedetlenség, Mi tiltott volt, rögtön tették, Büntetéstől nem féltek..

5. Megtörtént a bűnbeesés, Értelmük elsötétült; Ott állt a szív, ott az egész - Akarat - élet nélkül. Megjött a bűn, halál, nyomor, Ezerféle ínség, nyomon, Meglepték a lázadót.

6. E nyomort öröklik tovább, Később az unokák is; Milyen baj érte a törzsfát, Olyanná lett az ág is. Nagy átok követte a bűnt; A szép, a jó mindjárt eltűnt, Ezt tette kígyó mérge.

Home Next song