Mikor szemlélem, Alkotónk

1. Mikor szemlélem, Alkotónk
Erőd és bölcsességed
És nagy szerelmed,
Mely reánk kiárad folyton Tőled:
Az ámulattól nem tudom,
Hogy kellene magasztalnom
Neved, Atyám, Úr Isten!

2. Akárhová tekint szemem,
Műved csodáit látja;
A nagy pompában fénylő menny
Erődet prédikálja.
Ki tette fel rá a napot?
S olyan fényt annak ki adott?
S a csillagok ser'gének?

3. A szélnek utakat ki szab?
Ki ád esőt az égből?
Ki nyitja meg a föld keblét,
S áldást hoz a mélységből?
Erő, dicsőség Istene,
Jóságod elhat messzire
A véghetetlenségig.

4. Téged hirdet napfény s vihar,
A tengernek fövénye,
A föld kis férge mondja, hogy:
„Az Istent minden félje!"
A fű, a fa, vetés, virág
Együttes szóval felkiált:
„Dicsőség Alkotónknak!''

Home


Next song