Már nyugosznak a völgyek, az erdők

Már nyugosznak a völgyek,
az erdők s minden földek,
már alszik a világ.
De míg eljő az álom
a szívemet kitárom
s az Úrhoz küldök hő imát.

Ó! nap, hová tűnél el,
hová űzött az éjjel,
mely harcban áll veled?
Te nem ragyogsz az égen,
de más napom van nékem:
betölti Krisztus szívemet.

Már rám borul az éjjel,
de bíztatnak reménnyel
ott fenn a csillagok,
Hogy engem is a mennybe
felvisz az Úr kegyelme,
ha a földtől megválhatok.

A test nyugalmat áhít
és leveti ruháit,
halandóság jelét;
Ezt levetem, Krisztusom
rám új ruhát ad, tudom:
a dicsőségnek köntösét.

Ti fáradt tagok, mostan
tegyétek le nyugodtan
a napnak terheit.
Vigadj szívem, te is majd
levetheted a bút, bajt
s a bűn terhét, mely keserít.

Már álom jő szememre;
ki vigyáz életemre,
ha most elszunnyadok?
Izrael őrizője
lesz házamnak védője:
nem érhetnek károk, bajok.

Te légy, Krisztus, oltalmam,
nálad lesz jó jutalmam
hű szárnyaid alatt.
Te vigyázz csak, Uram, rám
nem árt akkor a Sátán,
testem, lelkem békén marad.

Ti is távol s közelben
akik szerettek engem,
békén pihenjetek;
A sötét éjszakába'
az Úr világossága
őrködjék hűn fölöttetek.

Home


Next song