Értunk ment az Úr halálharcára

1. Értünk ment az Úr halálharcára, Mikor ama kertbe ért. Lásd Őt, lelkem, mint borult arcára, Esdvén lelkünk üdvéért! Értünk jöttek Rá a rettegések, Szorongások, gyötrő szenvedések; Értünk sírt és esdekelt, Verejtéke véres lett…

2. Értünk verték rútul drága arcát, Melyen vére gyöngyözött… Mígnem Isten megszánta kínharcát, S hozzá angyalt leküldött. Értünk égett lázban minden tagja, Két szeméből folyt a könnyek árja; Értünk arca elborult, S fájdalomtól eltorzult.

3. Értünk tűrt el szitkokat és sok gúnyt, Csúfos arculcsapdosást. Szánalmas a látvány, melyet így nyújt: Sebzett vállán gúnypalást… Homlokáról vére fel sem száradt, Tövis-sebből új vérpatak áradt. Nézni e nagy Szenvedőt: Áthat csontot és velőt.

4. Értünk hordta súlyos keresztfáját Szelíd, tűrő bárányként. Rászegezve kitárták két karját, Vére kifolyt patakként. Értünk tikkadt szomjúságtól ajka, Értünk függött kínban elhagyatva, S elfogadta a halált, Teste sír mélyére szállt.

Home Next song